Papagájhíradó

Pepperberg papagáj-kísérletei

Az állatkísérlet mint kifejezés a köznyelvben meglehetősen negatív megítélést kapott, jogosan, mert sokszor a szenvedéssel, állatkínzással társul. Szerencsére nem minden eset ilyen, vannak pozitív értelemben vett kísérletek is, ahol az alany élvezi a helyzetet, hiszen rengeteg szeretet és rajongást kap azoktól, akik kísérleteznek rajta. A ritka helyzet kitűnő példája Dr. Irene Papperberg kísérlete, aki csapatával évtizedeken át vizsgálta 2 afrikai szürke (másnéven jákó) papagáj viselkedését, intelligenciáját, tanulási képességeit.

A rengeteg vizsgálat és teszt eredményét meglehetősen nehéz lenne általánosítani. Statisztikai jelentőségük kétségbe vonható, sokuk életlenszerűen történhetett, mivel a laboratóriumban az emberek és a madarak közötti kölcsönhatások száma szinte végtelen, a helyzetek pedig teljesen egyediek, későbbi reprodukálásuk sem mindig megoldható. A tesztek leírásai azonban kétségkívül érdekes betekintést nyújtanak a papagáj elméjének működésébe valamint inspirálhatják tudományos tanulmányaink kialakítását. Papagájos konferenciák előadásain és különféle tudományos munkákban is nagyon sokszor hivatkoznak Dr. Papperberg kutatásainak eredményeire, még ha hétköznapi felhasználásuk lehetősége nem is teljesen reális.

A tesztek két főszereplője Griffin és Alex, a papagájok. A kísérletsorozat egy időben a BBC figyelmét is felkeltette, sok esetet megörökítettek a forgatások során. Ott voltak néhány nehéz pillanatban is, egy emlékezetes anyaguk bemutatja, ahogy a szőlőimádó Alex megmakacsolja magát, és nem fogadja el a kedvenc eledelét az egyik diáktól. Hiába mondta előtte, hogy "szőlőt kérek", nagyon nem volt mindegy neki, hogy kitől kapja meg. Egy másik anyagon ugyanez a jelenet játszódott le, csak kukoricával, amit a papagájok szintén nagyon szeretnek. Itt Alex be is jelentette, hogy "El fogok menni!", és ezzel a ketrec hátsó tetejére sétált, anélkül, hogy evett volna. Előtte azért még válaszolt a kukoricával kapcsolatos kérdésre: Milyen szín? Sárga!

Egy másik, dokumentált esetben az egyik hallgató olyan feladatot dolgozott ki, amelyben Griffinnek két csésze nagyobb vagy kisebb színével kellett válaszolnia, a hallgató által felvetett kérdés függvényében. A papagáj pedig szándékosan félreértette a hallgatót, helytelenül válaszolt, de azonnal hozzátette: "Diót akarok!". Erre a hallgató azt mondta: "Mondd egyértelműen a helyes választ!" mire a madár megint azt mondta, de már dühös és türelmetlen hangon, hogy "Diót akarok!", persze ez a kísérlet így nevetésbe fulladt.

Pepperberg papagáj-kísérletei

Pepperberg papagáj-kísérletei

Pepperberg papagáj-kísérletei